A térség természeti értékei

A.) Növényföldrajzi és állatföldrajzi térbeosztás

Az Alföld a Pannonicum flóratartomány Eupannonicum flóravidékébe tartozik. Kistáj tekintetében a Duna-Tisza közi flórajárásba (Praematricum) a Pannonicum faunakörzetbe tartozik. Az állat- és növényvilág jellemző élőhelyei a szikes tavak és vízállásos szikes rétek, a homokpuszták, a turjánosok (vízjárta, nádfoltokkal, zsombékosokkal, fűzbokrokkal, kaszálókkal váltakozó területek), a homoki erdők, a művelt területek és az emberi települések.  A védett területek a Kiskunsági Nemzeti Park illetékességi területébe tartoznak.

B.) Körös-éri Tájvédelmi Körzet

Az ország déli szöglete, Kelebia, Öttömös, Ásotthalom, és Mórahalom környékének homok- és löszvidékét valamikor üde rétek szikesedésre hajlamos buckaközök, tagolták. A táj egykori arculatát ma már csak maradványfoltok őrzik. Ezek egy része helyi-, vagy országos védelmet élvez. A hatásosabb oltalom érdekében ezeket a területfoltokat, szám szerint tizenhármat, időszerű egy tájvédelmi körzetben egyesíteni.  A Duna-Tisza köze határ menti sávjában jó esély van arra, hogy a miénkkel teljesen azonos jellegű értékes tájrészletek a Vajdaságban is hasonló szintű védelmet élvezzenek. A semlyékek és homokpuszták védelme érdekében, egy határon átnyúló közös tájvédelmi körzet megvalósítására 1995-ben szándéknyilatkozatot írt alá az akkori Jugoszlávia és Magyarország környezetvédelmi minisztere. Ezen szándéknyilatkozatot figyelembe véve létesült a Körös ér szívében a Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskola. A kialakítandó 2.800 ha kiterjedésű tájvédelmi körzet egy hajdani természetes vízfolyás, a Kőrös-ér nevét viseli majd. Ma a Kőrös-éri főcsatorna a környék talajvizeinek megcsapolója. A szigetszerű természetközeli élőhelyfoltokat vagy a mély fekvés, vagy a rendkívül csekély termőerő miatt nem volt érdemes művelésbe vonni. De még ezek ősi növénytakarója is súlyosan károsodott a tágabb környezet átalakítása és a hosszú évek óta megfigyelhető száradás nyomán.

A Körös-éri Tájvédelmi körzet részei

A tájvédelmi körzet északi sávja jellegzetes homoki élőhelyek sorozata.

Tagjai:

BÁCSBORISTA (13.) egy telepített erdők közé zárt homoki legelőfolt, ahol tízezer egyednél is nagyobb a fokozottan védett homoki kikerics és a védett tarka sáfrány állománya.

Az ÖTTÖMÖSI BAROMJÁRÁS (12.) a típusos ősi homoki legelők tekintélyes maradványa. A buckás területen mélyebb fekvésű nádasok, szikesedő pusztai foltok és homokpuszta-gyepek egyaránt előfordulnak. A Baromjárás helyi védelem alatt áll, s legeltetéses használata reményt nyújt értékeinek fennmaradására. Kár, hogy a pusztát idegen fafajokból álló telepített erdősávok tagolják, illetve keretezik.

Csongrád megye egyik legrégibb védett területe az ÁSOTTHALMI EMLÉKERDŐ (8.). Ebben a természetes eredetű fehérnyárasban 1944. óta jelentősebb emberi beavatkozás nem történt. Szárazodó homoki élőhely, amelyen az erdőállomány visszahúzódik, s a homokpusztai tisztásokat homoki árvalányhaj, kései és tartós szegfű díszítik.

Sokkal későbbi (1993-as) az ásotthalmi BOGÁRZÓ (9.) védettsége, amely mély fekvésű, semlyékes terület a Bogárzó-csatorna mentén. A csatornát részben ültetett, részben természetes erdők szegélyezik. A tisztásokon álló öreg odvas fűzfák festői látványt nyújtanak. Botanikai érdekesség itt a csipkés gyöngyvessző és a széleslevelű nőszőfű. A majdani Kőrös-éri Tájvédelmi Körzet déli területfoltjai többnyire az évtizedeken át szigorú elzártság alatt álló határsávban fekszenek. Közös jellemzőjük a buckaközök egykori vízgazdagsága. Ez annak az üledékföldtani sajátosságnak köszönhető, hogy a futóhomok borítás itt már csak felszíni és egyre szakadozottabb, az alatta települt pleisztocén-végi lösz pedig viszonylag jobb vízzárást biztosít. Néhány km-rel délebbre - már a Vajdaság területén, a Palicsi- és Ludasi-tó vonalában - véget is ér a Duna-Tisza közi homokvidék és ott simul bele Felső-Bácska lösz-síkságába.

A tájvédelmi körzet déli részén kialakítandó területegységek:

A tájvédelmi körzet legnyugatibb és legnagyobb része a KELEBIAI HALASTAVAK (11.) és erdők. lesz. A természetes terepmélyedésekben kialakított halastavak vízellátása ma már nem biztosítható a Kőrös-érből. Így a nyílt vízfelületek gyakorlatilag eltűntek, a tómedrek begyepesedtek. Csapadékosabb időszakokban a tavak vize táplálékforrást biztosít a gém- és kócsagfélék részére. A telepített és természetes erdők ragadozó- és énekesmadár- állománya igen változatos. A környező természetes erdőfoltokkal is tarkított területet kaszálóként és legelőként hasznosítják. Itt találhatók az egyhajú virág és a tarka sáfrány legnagyobb hazai állományai.

Ugyancsak a Kőrös-érhez simul a MAGYARI-ERDŐ ÉS ÁTOKHÁZI TŐZEGBÁNYA (10.). Ezen a területen a szélsőségesen száraz homokbucka-tetőtől a nyílt vízállásig minden élőhely föllelhető. A Magyari-erdő java része telepített fenyves, természetes maradványfoltjai pedig száraz homoki élőhelyek. Jellegzetes fajai a báránypirosító, a homoki vértő, a homoki árvalányhaj, stb. A tőzegbánya - jóllehet nyílt vízfelületekkel gazdagította az élőhelyet - felszabdalt egy errefelé már ritka élőhelytípust a buckaközi lápot. A bányagödrökben tündérrózsa, míg a sekélyebb vizekben gazdag vízparti növénytársulás figyelhető meg. Védett halai a lápi póc és a réti csík. A tavi- és mocsári béka, valamint a pettyes- és tarajos gőte is felfedezhető itt. A víz a gém- és récefajok kedvelt költő- és táplálkozó helye is. A

Kőrös-érre fekvő területfoltok utolsó tagja a RÍVÓ-ERDŐ (7.) A terület északi része tisztásokkal tarkított, ültetett tölgy- és szürke nyár erdő. Aljnövényzetében a tarka sáfrány, az egyhajú virág és a tavaszi hérics szórványosan fordul elő. Déli része típusos semlyékes-fűzlápos terület.

Innen észak-keletre Ásotthalom-láprétje vagy más néven CSODARÉT (5.) ami növénytani értékei miatt már országos védelem alatt áll. Alföldi viszonylatban egyedülálló a mocsári kardvirág több tízezres állománya, de ugyancsak említésre érdemes a fokozottan védett egyhajúvirág és pókbangó tömeges előfordulása is. További ritka és védett fajai a kornistárnics, a buglyos szegfű, a szibériai és a fátyolos nőszirom, a fehér májvirág. Valóban csoda, hogyan maradhatott fenn ez a fajgazdagság a nagyüzemi szőlőtáblák és szántóterületek szomszédságában!

A határ menti, hajdani vízben gazdag területsáv következő maradványfoltja a KISSORI-SEMLYÉK (6.) A nedves élőhelyhez kötődő, máshol ritka növényfajok itt még gyakoriak. Ilyen a mocsári kosbor és a buglyos szegfű. A gerinces faunát a vöröshasú unka, a pettyes gőte, a mocsári teknős, a zöld- és fürge gyík, és a vízi sikló képviselik.

A közeli TANASZI-SEMLYÉK (4.) magasabb fekvésű, ugyanakkor mozaikosabb és változatosabb. Legnagyobb értéke a tízezres számot elérő pókbangó állománya. E fajnak itt szokatlanul erős és magas növésű példányai is előfordulnak. Ezen kívül a mocsári kosbor, a magasabb térszíneken pedig a tarka sáfrány is gyakori.

A mórahalmi szikes tavak közül a CSIPAK-SEMLYÉK (3.) ugyancsak növénytani értékei a kiemelkedők. Nagy számban fordul itt elő a szibériai- és a fátyolos nőszirom, a kornistárnics, a mocsári kosbor és szálanként a pókbangó.

A MADARÁSZ TÓ (2.) egy hosszan elnyúló buckaközt tölt ki. Jelenleg haltenyésztésre is használják. Bár a száraz időszak bizonytalanná tette a vízpótlást, de a nyílt vizes területek a tó nagyobb mélysége miatt jórészt fennmaradtak. Ugyanakkor a növényzet - a tündérrózsa, a sás, a gyékény és a nád - térhódítása számottevő. A nádasokban egyre több gémféle költ. A szikesedő parti zónában, sekélyebb partokon gulipán is állandóan fészkel. Az utóbbi években költő fajként itt is megtelepedett a bütykös hattyú. A vidra is megjelent, ez a leendő tájvédelmi körzet különleges értéke lehet.

A területen összesen 189 madárfaj él.